CaledoniA

Sziasztok!

Ma van a hősök napja. A következő Radnóti verssel szeretnék emlékezni azokra a hősökre, akik életüket áldozták a hazáért...

Radnóti Miklós:  A' la recherche...
==================================


Régi szelíd esték, ti is emlékké nemesedtek!
Költőkkel s fiatal feleségekkel koszorúzott
tündöklő asztal, hova csúszol a múltak iszapján?
hol van az éj, amikor még vígan szürkebarátot
ittak a fürge barátok a szépszemü karcsu pohárból?

Verssorok úsztak a lámpák fénye körül, ragyogó zöld
jelzők ringtak a metrum tajtékos taraján és
éltek a holtak s otthon voltak a foglyok, az eltünt 
drága barátok, verseket írtak a rég elesettek,
szívükön Ukrajna, Hispánia, Flandria földje.

Voltak, akik fogukat csikorítva rohantak a tűzben,
s harcoltak, csak azért, mert ellene mitse tehettek,
s míg riadozva aludt körülöttük a század a mocskos
éj fedezéke alatt, a szobájuk járt az eszükben,
mely sziget és barlang volt nékik e társadalomban.

Volt, ahová lepecsételt marhakocsikban utaztak,
dermedten s fegyvertelen álltak az aknamezőkön,
s volt, ahová önként mentek, fegyverrel a kézben,
némán, mert tudták, az a harc, az az ő ügyük ott lenn, -
s most a szabadság angyala őrzi nagy álmuk az éjben.

S volt ahová ... mindegy. Hova tüntek a bölcs borozások?
szálltak a gyors behivók, szaporodtak a verstöredékek,
és szaporodtak a ráncok a szépmosolyú fiatal nők
ajka körül s szeme alján; elnehezedtek a tündér-
léptü leányok a háboru hallgatag évei közben.

Hol van az éj, az a kocsma, a hársak alatt az az asztal?
és akik élnek még, hol vannak a harcra tiportak?
hangjuk hallja szivem, kezem őrzi kezük szoritását,
művük idézgetem és torzóik aránya kibomlik,
s mérem (néma fogoly), - jajjal teli Szerbia ormán.

Hol van az éj? az az éj már vissza se jő soha többé, 
mert ami volt, annak más távlatot ád a halál már. -
Ülnek az asztalnál, megbujnak a nők mosolyában
és beleisznak majd a poharunkba, kik eltemetetlen,
távoli erdőkben s idegen legelőkön alusznak.

Bár senkit sem érdekel, hogy mit írogatok ide, és bevallom engem se túlságosan, na jó ez így nem igaz, akkor minek írnám? Mondjuk, mert nem merem elmondani senkinek?

Az úgy volt... szóval sok minden történt velem az elmúlt, nem is tudom, talán két hónapban. Nincs sok bizodalmam már az emberekben, volt sok csalódás. Ez nem igaz. Túl erős volt az a pár darab. Bizonyára én csinálok valamit rosszul, mert az nem lehet, hogy mindenkire egyszerre jöjjön rá a dili... Ugye nem? De most komolyan...

Nem is tudom mit írjak. Mert ugye a blogger írjon mindenről de mégis semmiről, mert előfordulhat, hogy valaki magára ismer... Isten ments...

Mindenesetre annyi elmondható, hogy nem szabad magadból túl sokat kiadnod, még olyan embereknek sem, akikben azt hiszed, megbízhatsz. Az sem túl jó, ha egy-két emberre támaszkodsz életed minden pillanatában, mert ha úgy gondolják, hogy már nem felel meg nekik a személyed, kislisszolnak alólad, te meg a földön találod magad... Hűűűű de költői... nah de attól még igaz.

Az is eszembe jutott a legutóbbi bejegyzés óta, hogy igazán senkit sem ismerünk. Mert ugye a megismerés korlátolt, egy szubjektív szűrőn keresztül hogyan szeretnénk objektíven látni a szubjektív világot... Ezt még én sem értem... Eme nagyon csillogó eszmefuttatásnak persze van gyakorlati megvalósulási is, talán ettől egy kicsit értékes is, szóval egy jó ideje már nem hozok elhamarkodott ítéletet személyekről sem, meg úgy bármiről sem, és megtanultam okosan hallgatni... Eddig bután beszéltem...

Eme írományomból két dolog derül ki rólam: egyrészt elmebeteg lettem, másrészt elmebeteg lettem... nah jó nem... de iparkodom...

Szebb napot mindenkinek!

Nem szeretek dobálózni ezzel a szóval. Nekem két barátom van, és jó néhány nagyon kedves ismerősöm. Nekem a barátság egy szent kategória, amibe nagyon nehéz bejutni. 4-5 éve ismerem őket, napi szinten tartjuk a kapcsolatot, és komoly felelősséget érzünk a másik iránt. Ők a barátaim. Aztán vannak, akikkel találkozhatok ugyan naponta, és tudunk jókat beszélgetni, de nincs meg bennem irántuk a maximális bizalom. Mert még nem ismerem őket, nem ismertem ki őket, és nem bízom bennük olyan mértékben, ahogy az ember a barátaiban megbízik.

Van aki megért, van aki megsértődik, ami abból adódik, hogy sok ember szóhasználatában mi már barátok vagyunk, miközben én "csak" ismerősnek tartom őket. És előfordul, hogy emiatt besértődnek...