Bár senkit sem érdekel, hogy mit írogatok ide, és bevallom engem se túlságosan, na jó ez így nem igaz, akkor minek írnám? Mondjuk, mert nem merem elmondani senkinek?
Az úgy volt... szóval sok minden történt velem az elmúlt, nem is tudom, talán két hónapban. Nincs sok bizodalmam már az emberekben, volt sok csalódás. Ez nem igaz. Túl erős volt az a pár darab. Bizonyára én csinálok valamit rosszul, mert az nem lehet, hogy mindenkire egyszerre jöjjön rá a dili... Ugye nem? De most komolyan...
Nem is tudom mit írjak. Mert ugye a blogger írjon mindenről de mégis semmiről, mert előfordulhat, hogy valaki magára ismer... Isten ments...
Mindenesetre annyi elmondható, hogy nem szabad magadból túl sokat kiadnod, még olyan embereknek sem, akikben azt hiszed, megbízhatsz. Az sem túl jó, ha egy-két emberre támaszkodsz életed minden pillanatában, mert ha úgy gondolják, hogy már nem felel meg nekik a személyed, kislisszolnak alólad, te meg a földön találod magad... Hűűűű de költői... nah de attól még igaz.
Az is eszembe jutott a legutóbbi bejegyzés óta, hogy igazán senkit sem ismerünk. Mert ugye a megismerés korlátolt, egy szubjektív szűrőn keresztül hogyan szeretnénk objektíven látni a szubjektív világot... Ezt még én sem értem... Eme nagyon csillogó eszmefuttatásnak persze van gyakorlati megvalósulási is, talán ettől egy kicsit értékes is, szóval egy jó ideje már nem hozok elhamarkodott ítéletet személyekről sem, meg úgy bármiről sem, és megtanultam okosan hallgatni... Eddig bután beszéltem...
Eme írományomból két dolog derül ki rólam: egyrészt elmebeteg lettem, másrészt elmebeteg lettem... nah jó nem... de iparkodom...
Szebb napot mindenkinek!
Nem is tudom mit írjak. Mert ugye a blogger írjon mindenről de mégis semmiről, mert előfordulhat, hogy valaki magára ismer... Isten ments...
Mindenesetre annyi elmondható, hogy nem szabad magadból túl sokat kiadnod, még olyan embereknek sem, akikben azt hiszed, megbízhatsz. Az sem túl jó, ha egy-két emberre támaszkodsz életed minden pillanatában, mert ha úgy gondolják, hogy már nem felel meg nekik a személyed, kislisszolnak alólad, te meg a földön találod magad... Hűűűű de költői... nah de attól még igaz.
Az is eszembe jutott a legutóbbi bejegyzés óta, hogy igazán senkit sem ismerünk. Mert ugye a megismerés korlátolt, egy szubjektív szűrőn keresztül hogyan szeretnénk objektíven látni a szubjektív világot... Ezt még én sem értem... Eme nagyon csillogó eszmefuttatásnak persze van gyakorlati megvalósulási is, talán ettől egy kicsit értékes is, szóval egy jó ideje már nem hozok elhamarkodott ítéletet személyekről sem, meg úgy bármiről sem, és megtanultam okosan hallgatni... Eddig bután beszéltem...
Eme írományomból két dolog derül ki rólam: egyrészt elmebeteg lettem, másrészt elmebeteg lettem... nah jó nem... de iparkodom...
Szebb napot mindenkinek!
